A szerkezeti anyagok felhasználása a történelem folyamán
A kérdés körbejárásához érdemes egy pillantást vetni az alábbi ábrára, amely a szerkezeti anyagok felhasználási arányát és jelentőségét szemlélteti a történelem során. Az, hogy az emberiség éppen milyen anyagokat használt fel, nagyban függött többek között az alapanyagok hozzáférhetőségétől, feldolgozhatóságától, valamint a rendelkezésre álló ismeretektől és technológiáktól. Nem véletlen, hogy a régészeti korszakokat is az alapján határozták meg, hogy milyen alapanyagból készültek a használati eszközök, így követte egymást a kő-, a réz-, a bronz-, és a vaskor. A műanyagoknak is fontos szerep jutott már ezekben a korszakokban is, viszont ezekben az időkben a természetes eredetűek jelentősége volt nagy, míg napjainkban inkább a mesterséges eredetű típusokat preferáljuk.
A műanyagok számos kedvező tulajdonsággal rendelkeznek: könnyű, olcsó, jól gyártható, így nem meglepő, hogy több iparágban (pl. csomagolás, élelmiszer-, autóipar) is relatív rövid idő alatt exponenciálisan megnőtt a műanyag felhasználás. 2018-ban közel 400 millió tonna műanyagot termeltek világszerte. Önmagában a mennyiség nem is tűnik soknak, ha mellé tesszük az éves vastermelés mennyiségét a maga 1500 millió tonnájával, viszont nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt, hogy ez az előállított mennyiség hol és milyen formában köt ki. Míg az előállított acél javarészt épületekben, hidakban, gépjárművekben, hajókban és egyéb kisebb-nagyobb konstrukciókban kapnak helyet, a műanyagokra jellemzően más sors vár. A fogyasztói társadalom ugyanis berendezkedett az egyszer használatos műanyagok kényelmes világába, előállítva ezzel korunk egyik legnagyobb környezeti problémáját: az elképzelhetetlen mennyiségű műanyag szemetet mindenütt.
Barátból ellenség?
Becslések alapján a műanyagtermelés fellendülése, azaz az ’50-es évek óta nagyjából 5 milliárd tonna műanyaghulladék halmozódott fel. Szemléltetésképp a román parlament becsült tömege is kb. 5 milliárd tonna, viszont az építéséhez nagyjából 1 millió köbméter márványt és 700000 tonna acélt használtak fel, így térfogatára a legnagyobb ember által épített szerkezet befoglaló mérete közel sincs az ember által termelt hulladékmennyiség térfogatával. A hulladékmennyiség mellett egyre többször kerül a figyelem középpontjába a műanyagok egészségkárosító hatása. Annak ellenére, hogy a műanyagokra előszeretettel hivatkoznak biokompatibilis (azaz a szervezettel jól összeférhető) anyagként, előfordul köztük rákkeltő és gyulladáskeltő típus is. A műanyagok bomlása folyamán a benne lévő kötések felszakadoznak és apró részegységekre tagolódnak fel. Az így keletkező ún. mikroműanyagok a vízzel, levegővel vagy táplálékokkal bekerülnek az emberi szervezetbe. Ezekhez a kis részecskékhez a légszennyezettségből eredő por vagy nehézfém is könnyebben hozzátapad, így nagyobb koncentrációban juthatnak a szervezetbe. A műanyagok megsemmisítése sem egyszerű feladat: az előszeretettel alkalmazott égetés során felszabaduló káros anyagok még tovább növelik a légszennyezettséget és fejtik ki negatív hatásukat a környezeten.
A fenti problémák és a műanyagok alkalmazhatósági korlátai miatt egyre több helyen térnek vissza a „jó öreg” fémek használatára. Bejegyzés sorozatunkban olyan területeket fogunk részletesen bemutatni, ahol a fémeknek még mindmáig jelentős szerep jut, és nem várható a jövőben, hogy műanyagokkal váltsák ki, valamint olyan alkalmazási célokat is górcső alá veszünk, ahol a fémekkel igyekeznek kiváltani a műanyagokat azok környezeti hatása miatt.
